Ki gondolta volna? Pedig de. Bizony még engem az avatott szakértőt (most kell nevetni) is megtévesztett. A klip alapján sem jöttem rá, hogy hazánkfia zenekarról van szó. A magyar klipek általában olyan rosszak, hogy az első 10 másodpercből rá lehet jönni, a silány minőség csak is honi lehet.
A Supersonic Even before-jával azonban más volt a helyzet, tetszett első második és sokadaik látásra is, talán a keleties, kaleidoszkópos batikolt hatások miatt, vagy azért mert egyszerű és mutatós.
A banda 1998-ban alakult Budapesten. Zenéjük psychedelic-indie-rock, melyen a brit altern rock hatásai erősen érződnek. A dalok helyenként igencsak emlékeztetnek az Oasis (melynek Supersonic című száma /Definitely Maybe; 1994/ a zenekar nevét is ihlette) a The Verve, a Radiohead, vagy a Pulp munkásságára.
Az első maxi lemez 2002-ben jelent meg 'Salty Feeling (Called Love)' címmel. Az anyag 5 tracket tartalmaz, melyeken szerintem mutatkozik a szárnypróbálgatás. Kissé sablonosak, a stílus hajnalán lehettek volna akár jók is, mára azonban csak, 'mi is meg tudjuk csinálni' dalok. Talán a 'The way that i lean' című szám a legjobb, tetszik az agresszívebb ének, és a furcsa sziszegős ütemek.
2003-ban ismét új lemezzel jelentkezett a csapat 'Diving in Mad Seas' (7 szám) mely már érdekesebbre sikeredett.
Az intro szakít az indi műfajjal, amolyan borongós, vibrálóneonos, szintipop elektro.
A depis hangulat átkúszik a This boy is dying című számba is ami talán nem véletlen, a gitárjáték meg határozottan eredeti.
... (ez számcím) csavarós, most már értjük a psychedelik címkét.
A címadó dalt hétfő reggelre ajánlanám, kávéval, mert vagy szétrúgod a sok barom seggét, vagy köpsz az egészre. És inkább köpsz az egészre.
A harmadik lemez tavaly jelent meg Supersonic címmel. Kétségtelen, hogy az Even before viszi a pálmát, eredeti, sablonoktól mentes, és az az érzésem, hogy egyszerre süt a Nap és esik az eső. Megemlíteném még a SIQ-t, ami azért tetszik mert ismét visszakanyarodunk pszichedéliába.
Supersonic Hivatalos Honlapja
